Meg kell hagyni, hogy igazuk van azoknak, akik szememre vetik, hogy régen született új bejegyzés a blogba. Jó volna mentséget találni, de nem tudok olyan ütőset mondani, ami igazolhatna. Az igazság az, hogy többet kellene dolgoznom. Mert témák vannak bőségesen.
Szeretném megköszönni azok hűségét, akik figyelemmel kísérik ezt a blogot, és akik oly sok hasznos hozzászólást küldtek az egyes témákhoz.
Szeretném leszögezni, hogy a "Szeretet az Isten" blog nem szűnt meg, csak kicsit elszunyókált. Ennek egyik oka, hogy a "netes pasztorációs" energiám nagy részét a honlapunk kötötte le az elmúlt időszakban. De most már az is sínen van, bár rengeteg fejlesztés következik még.
Tehát várhatók itt is további cikkek és remélem, hozzászólások is. A honlapon ugyan van fórum, de az nem helyettesítheti teljesen ennek a blognak a "hangulatát".
Elnézést kérek tehát az olvasóktól. Rövidesen írok ide is gondolatokat. Vagy ha más is írna valami jót, szívesen felrakom. (Ez utóbbi úgy lehetséges, ha e-mailben elküldik nekem.)
Ám addig javaslom, hogy vegyék fel kedvenceik közé a honlapunkat. Ott van most 3 fórumtéma is, amihez regisztrációt követően hozzá lehet szólni. (Egy kis hiba lehet a rendszerben, mert a regisztrálás után nem fog küldeni aktiváló linket, de egy idő múlva vissza kell jönni az oldalra, és akkor már valószínű, hogy be tud lépni a korábban regisztrált felhasználó.)
Szóval, innen is el lehet jutni a Sóskúti Plébánia honlapjára, és onnan is ide.
Az eljutás legegyszerűbb módja, ha valaki - jelen esetben - a fenti képre kattint.

Köszönjük a honlapot, ill. az erre fordított időt és energiát, különösen, hogy az információk (pl.: „ünnepi” miserend) tényleg naprakészek voltak Karácsony táján. Szubjektív megjegyzés: e bejegyzés, valamint a honlapon a hírek rögzítésének időpontjai alapján nekem inkább úgy tűnik, hogy Imre atyának többet kellene pihennie.
VálaszTörlésCsodálatos és üdvös a technikát ilyen célokra befogni és használni, ezzel atyának sok hálával tartozunk. Csak azt sajnálom, hogy sajnos ebből a sok jóból sokan kimaradnak. Egy élmény naponta a honlapra lépni.
VálaszTörlésManrézának igazat adok, vigyázni kell az egészségre, nehogy erőn felül végezze ezeket a "feladatokat.